A MOMOT, teljes nevén a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság, 2014. március 21-22-én tartotta XII. kongresszusát. A kongresszus fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök, védnöke Balog Zoltán miniszter, a kongresszus elnöke Prof. Dr. Bedros J. Róbert, a MOMOT elnöke volt. A gazdag és érdekes programról a MOMOT tudományos folyóiratában (Cardiometabolica Hungarica) részletesen is olvashatunk.
Az elhízástudomány vezető társasága – a MOMOT
A kongresszus megnyitóján került felolvasásra Balog Zoltán miniszter (Emberi Erőforrások Minisztériuma) köszöntő levele is, melyben leszögezi, hogy Magyarországon a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) az elhízástudomány vezető társasága, mely társaság egyedülálló az elhízás megelőzésében, kezelésében és az obezitológus vizsgáztatás területén is.

Egy kongresszus képei

Kongresszusi regisztráció (Magyar Telekom Székház)

A megnyitó előtt órában (Dr. Simonyi Gábor a MOMOT titkára, Prof. Dr. Bedros J. Róbert a MOMOT elnöke és Dr. Medvegy Mihály PhD)

A MOMOT XII. Kongresszus nyitónapjának kezdetén ( Magyar Telekom Székház, 2014)
- A kongresszus első előadását, „A túlsúly lesz az új norma?” címmel, Prof. Dr. Bedros J. Róbert, a MOMOT Elnöke tartotta. Az előadás kivonata itt olvasható.
- A pénteki nap utolsó előadását, „A méret is számít – Az élelmiszerpszichológia az obezitológia szolgálatában” címmel, én tartottam. Előadásom kivonata ugyancsak itt olvasható.
A díjátadó gálavacsora
Ez első nap estéjén került sor a kongresszusi gálavacsorára, melyen a MOMOT elnöke által alapított MOMOT díj is átadásra került. A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) hétvégi kongresszusán díjazták azokat, akik a saját területükön az egészség megőrzéséért és az elhízás elleni küzdelemben a társaság szakmai szempontjai szerint kiemelkedő munkát végeztek. A MOMOT Egészséges életért díját idén Prof. Dr. Molnár Dénes, a Pécsi Tudományegyetem Központ Gyermekgyógyászati Klinikája klinikaigazgatója, és a Coca-Cola Energia-egyensúly Programja kapta, amely a már évek óta népszerű Coca-Cola Testébresztő programot is magában foglalja.

Prof. Dr. Molnár Dénes és Prof. Dr. Bedros J. Róbert, a díj alapítója

Prof. Dr. Bedros J. Róbert átadja a MOMOT díjat Bianca Bourbonnek, a Coca-Cola Vállalat közép-európai igazgatójának
A gálavacsorán, a korábbi évek hagyományaihoz híven, fellépett Mága Zoltán hegedűművész.

Mága Zoltán hegedűművész a XII. MOMOT Kongresszus gálavacsoráján (2014)

Dr. Simonyi Gábor a MOMOT titkára, Dr. Pados Gyula Ph.D. c. egyetemi docens a MOMOT főtitkára és Kis Beatrix Judit igazgató asszony, a MOMOT szervezőbizottság tagja

A gálavacsora választékában Heimann Zoltán szekszárdi borász borai szerepeltek. (Heimann Zoltán és Prof. Dr. Bedros J. Róbert)
A MOMOT-Korkontroll Társaság receptverseny díjátadója
- A kongresszus második napjának végén került sor az e helyütt is meghirdetett receptverseny díjátadójára is.
A díjakat a MOMOT részéről Prof. Dr. Bedros J. Róbert a MOMOT elnöke, valamint Bulla Bianka a Kor Kontroll Társaság elnökségi tagja osztotta ki a zsűri (melynek magam is tagja voltam) döntése alapján. Az első tíz, sorrendben:

Az 1. helyezett: Király Hedvig. Étele: Diétás töltött káposzta
- A 2. helyezett: Blaskóné Rédei Orsolya. Étele: Zöld-fűszer kéregben sült pulykamell grillezett cukkinivel és mozzarellás paradicsomsalátával
- A 3. helyezett: Békés Itala. Étele: Juliska bab olasz nagymamám módjára
- A 4-10. helyezett:
- Dr. Pásti Gabriella – Grillezett halfilé vegetáriánus raguval és barna rizzsel
- Tóth Edit – Büntetlen reszelt túrós
- Juhász Viktória – Harcsapaprikás túrós galuskával
- Bíró Márta – Túrótorta eperöntettel, liszt nélkül
- Richter Anett – Balzsamecetes sült zöldségek zab fasírttal és tökmagos kenyérrel tálalva
- Szakács-Somogyi Judit – Paradicsomos halgombóc
- Tóth Péter – Túrós tönköly pogácsa

Bulla Bianka és Prof. Dr. Bedros J. Róbert
- Gratulálok a receptversenyen indulóknak és a helyezetteknek!
Forrás: https://foodandwine.hu/2014/03/24/a-momot-xii-kongresszusa-2014-a-momot-az-elen/